2016-ban és 2017-ben az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőség kiemelt országos rendezvényeit szerveztük, mely szemléletformáló kampánnyal is társult: A „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” hulladékgyűjtési akció, Országos Hulladékgazdálkodási Konferencia, Ötkukás Játékok, Médiatúra). Helyszínek: Abádszalók, Körmend, Budapest, Szolnok, Fehérvárcsurgó, Dunaújváros, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Pusztazámor.
Category Archives: Rendezvény
2015-ben a Paks II. közmeghallgatás rendezvényszervezése volt a feladat, ahol a hazai köz- és médiafigyelem mellett jelentős volt a külföldi részvétel és érdeklődés.
2013-ban és 2014-ben 7 regionális fórumot szerveztünk, melynek témája a 2014-2020-as közötti uniós ciklus operatív programjainak stratégiai hatásvizsgálata volt. (IKOP, VEKOP, GINOP, KEHOP, TOP, EFOP) (Helyszínek: Budapest, Győr, Miskolc, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Miskolc)
2013-ban az ország 8 helyszínén cégünk végezte a Nemzeti Vízstratégia Országjárását. Feladatunk volt a rendezvényszervezés mellett a kommunikáció, a kreatív tervezési és gyártási feladatok elvégzése. Jász-Nagykun-Szolnok megye több települése mellett, Csopak, Somogyvár, Debrecen, Mórahalom, Budapest is célállomás volt.